„Csak úgy tudok dolgozni, ha hiszek abban, amit csinálok, vagyis csak olyan dologra mondok igent, aminek értelmét látom” – mondta lapunknak Rudolf Péter. A színész- rendezővel többek között a televízióban most futó MindigTV Extra reklámjai sikerének titkáról, a Beugró lehetséges folytatásáról, a Mindenből egy van című sorozatról és jövőbeni terveiről, szerepeiről beszélgettünk.
– Tavaly kezdte el sugározni a televízió a MindigTV Extra reklámjait az ön főszereplésével. Az improvizációs reklámfilmek nagyon népszerűek. Hogyan indult a sikersorozat?
– Visszanézve úgy tűnik, magától értetődően születtek meg ezek a reklámok. Nyilvánvalóan a Beugróból nőtt ki, az ottani játékötletnek a továbbgondolása volt az első kisfilm, a koncepció az improvizáción alapult. Azzal kezdtük a munkát, hogy összeválogattuk azokat a csatornákat, műsortípusokat, amelyek szerintünk valóban feleslegesek. Aztán megkerestük azokat az arcokat, jellegzetes figurákat, akik az adott stílust képviselhetik – ebben sokak kreativitása adódott össze. Olyan alapossággal igyekeztünk kitalálni a figurákat, ahogy játékfilmnél tennénk.
– Hogyan keltek életre az egyes karakterek?
– Ahol tudtam, az adott karakter mellé írtam, hogy körülbelül miről fog, vagyis fogok beszélni. Egyes figuráknál konkrét mondatok is születtek, másoknál viszont az improvizáció lökte ki a megfelelő szöveget, itt csak néhány pillért írtam össze, amelyek mentén improvizálok majd. Mert többnyire improvizáltam, a kitalált figurák nevében beszéltem, vagyis tulajdonképpen maguk a karakterek kezdtek el szövegelni helyettem.
– Nagyon természetesen, nagyon sokféle hangon és nyelven szólal meg a reklámokban.
– A nyelvutánzás gyerekkorom óta az életem része, már a hetvenes években, a tábortűznél gyakoroltam, kamaszkoromban így próbáltam csajozni. Nem volt nehéz felelevenítenem ezt a készséget.
– Hogy látja, minek köszönhetik a sikerüket ezek a reklámok?
– Ennek elemzése egy szakma. Nekem csak érzeteim vannak: szerettük csinálni. Azért volt számomra természetes, hogy elvállalom a MindigTV Extra reklámjait, mert valódi színészi feladatnak éreztem, igazi szakmai kihívásnak. Csak úgy tudok dolgozni, hogy hiszek abban, amit csinálok, vagyis csak olyan dologra mondok igent, aminek értelmét látom. Sok olyan csatorna van, amelyek létezése számomra érthetetlen, sőt dühítő. Ezeket a műsorokat szívesen cikiztem ki. Nem kínkeservesen elkészített, kiizzadt filmek ezek, kifejezetten jól szórakoztunk munka közben. Amiben pedig a készítők örömüket lelik, és hitelesek maradnak általa, az általában sikeres lesz. Talán ebben rejlik ezeknek a reklámoknak a titka.
– Az első reklámot, a tévénézők nagy örömére, rövid időn belül követte a többi.
– Az első etap után kézenfekvő volt, hogy nem hagyjuk abba. A folytatásban az volt a kihívás, hogy hogyan tudunk önismétlés nélkül úgy továbblépni, hogy ne rúgjuk fel a korábban felállított játékszabályokat. Kitaláltuk, hogy most mutassuk meg, kikre hogyan hatnak ezek az általunk pellengérre állított csatornák. A harmadik, most futó sorozatban pedig az utca emberét, pontosabban egy bevásárlóközpont közönségét szólaltattuk meg.
– Lesz folytatás?
– Igen, de a tematikáról még nem beszélhetek.
– Miután leállt a 2008-ban indult szituációs színházi játékokon alapuló szórakoztató televíziós műsor, a Beugró, tavaly ősszel adásba került a Mindenből egy van című sorozat a közszolgálati tévében. Hogyan, milyen koncepció mentén jött létre ez a produkció, és mennyiben tekinthető a Beugró folytatásának?
– Az improvizáció mint műfaj összeköti a két műsort, de nagyon más a kettő. Mindkettő óriási kihívás, de különböző okokból. Egy olyan játékban, mint a Beugró, sokkal nagyobb szabadságunk van színészként, mint a Mindenből egy vanban. Ott egy üres térben, díszlet és jelmez nélkül dolgoztunk, és a legkülönfélébb figurákkal népesíthettük be a színpadot. Az új sorozatban fel kell építenünk egy karaktert, a jeleneteknek egy kerek történetté kell összeállniuk, amely történetben sorsok bontakoznak ki. Ez hol sikerül, hol nem. És ne feledkezzünk meg arról az aprócska tényről, hogy menet közben kapunk a fülhallgatón újabb és újabb feladatokat. Az első évadból levontuk a tapasztalatokat, és tudjuk, hogy sok munkánk van még vele.
– Milyen mértékben van előre megírva a történet?
– Mielőtt felmegyünk a színpadra, előzetes haditervet szövünk. Mindenkinek pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy honnan hová kell eljutnia az előadás során az adott résznek, a karaktereknek és magának a kerettörténetnek. Egy-egy epizódhoz két-három percnyi megírt anyagot kapunk, ebből indulunk el. Ellentmondásosan hangzik, de az a tapasztalatunk, hogy minél részletesebben van kidolgozva ez az első néhány oldal, annál nehezebb improvizálni az első néhány percben. Az írók patikamérlegen, a szitkom szigorú műfaji szabályai szerint felépítenek egy poént, néha fáj a szívem lemondani egy-egy találmányukról. Cserébe ott az impró keresetlen bája, és a lehetőség, hogy tágítsuk a szitkom adta kereteket, akár kilépve a stílusból. Ez izgat a leginkább. Persze ez a legrizikósabb is. Az összjáték a legfontosabb pillére a műfajnak. Minden színész más, van, akinek jól jön a mankó, akit nagyon inspirál a forgatókönyv, én viszont jobban szeretem a szabadságot. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy megtaláljuk a mindenkinek megfelelő arányokat a kötöttséget tekintve.
– A nézők szeretik a Mindenből egy van-t, az egyik közösségi oldalon aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a rajongók, hogy legyen második évad. Lesz folytatás?
– Igen. Rezgett a léc, de most már egészen biztos, hogy folytatjuk a sorozatot. Az alapfelállás ugyanaz lesz, mint volt, de bizonyos dolgokon változtatunk, levonva az első évad tapasztalatait.
– És mi a helyzet a Beugróval? Miközben az említett közösségi oldalon közel negyedmillió rajongója van, a tévécsatornák alacsony nézettségre hivatkozva adták kézről kézre, tavaly nyáron pedig leállt. Nem tervezik feléleszteni a műsort?
– A Beugró mindenképpen sikertörténet. A sorsa egy másik kérdés. Minden csatornaváltás külön-külön sztori. Mindenhonnan más és más indokból kellett eljönnünk. Nehezen tudtam követni az eseményeket. Az én életemben még soha semminek nem volt ilyen egyértelműen pozitív fogadtatása. A nézők, a számomra fontos emberek és a kritikusok is nagyon nagy szeretettel fogadták a műsort, nem tudom, miért nem találta meg a helyét a hazai televíziós műsorstruktúrában. Én azonban továbbra is bízom abban, hogy nem végleg álltunk le. Olyanok vagyunk, mint a keljfeljancsi, előbb-utóbb mindig talpra állunk.
– Min dolgozik jelenleg?
– Most kezdek egy nagyon nagy munkát a Centrál Színházban. A színház vezetőjének, Puskás Tamásnak sikerült megszereznie egy Londonban jelenleg is futó sikerdarab jogait. Ez Az ígéret földje Jez Butterworth-től Novák Eszter rendezésében, amelynek a premierje októberben lesz. Johnny Byron életem egyik legfontosabb szerepe lesz, úgy érzem. Decembertől pedig a Radnóti Színházban próbálom a Holt lelkeket, amit örömömre volt tanárom, Valló Péter rendez – ez szintén kihívás nekem. Emellett persze rengeteg tervem van, filmes és televíziós ötletek. Szeretnék beindítani egy sorozatot a tévében, amelyben nemcsak színészként, hanem rendezőként is részt vennék, de erről babonából egyelőre nem szeretnék elárulni semmit.
Zsigmond Nóra
(magyarhirlap.hu)
