A Minimax minden idők legmagasabb nézettségével zárta az ősz első hónapját. A magyar gyermekcsatorna ezzel szeptemberben magasan megelőzte versenytársait.
Az AGB Nielsen adatai alapján szeptemberben a 4–14 éves gyermekek kedvenc mesecsatornája a Minimax volt. A csatorna a célcsoportnak számító korosztályt tekintve minden idők legmagasabb havi nézettségi arányát érte el, reggel 6 és este 20 óra között 14 százalékos közönségarányt produkált. A korcsoportba tartozó gyerekek az adott időszakban a televízió előtt töltött összes idejük felében a Minimaxot nézik.
Beérett tehát az új műsorstruktúra, amit júniusban vezetett be a Minimax. Ennek köszönhetően szombaton és vasárnap reggel nyolctól filmeket nézhetnek a gyerekek, míg 10.30-tól 11-ig egy-egy tematika köré épülő sorozatok futnak. Júliusban, augusztusban és szeptemberben a lovas mesék voltak terítéken, októbertől pedig olyan nyomozós sorozatok indulnak, mint a Geronimo Stilton, a Sün Alfréd forró nyomon és az Ötös fogat – Kölyökzsaruk akcióban.
Szintén újdonság, hogy a nézők a hét minden napján ugyanazokkal a sorozatokkal találkoznak reggel 7 és 8 óra között és este fél 6-tól 8-ig, természetesen minden nap új epizódokkal.
Októberben a Rolli, a teherverda, a Klumplik, a Trükkös Tom és a Traff Park debütál a Minimaxon, de az őszi szünet öt napjára is készül a csatorna, akkor Thomas és barátai mellett a Szirénázó szupercsapat és Emilie Jolie segít majd kikapcsolódni.
(mmonline)