A Davis-kupa döntőjét a Sport2 előben közvetíti. Pénteken 16:00-tól, szombaton 14:00-tól, illetve vasárnap 13:00-tól láthatják a mérkőzéseket.
Fotó: EUROPRESS/AFP
Prágában rendezik meg péntektől vasárnapig a tenisz Davis-kupa döntőjét. A címvédő spanyol válogatott rossz előjelekkel várja az összecsapást, ami persze nem jelenti azt, hogy Ferrerék esélytelenek lennének a győzelemre.
A legsúlyosabb érvágás a spanyolok számára, hogy legnagyobb sztárjuk, Rafael Nadal sérülés miatt nem tartott a csapattal. Nadal nélkül sem fogatlan oroszlán azonban a spanyol együttes, hiszen már az elődöntőt is nélküle vívták meg a társak, és diadalmaskodtak az Egyesült Államok felett.
További hátrány a hispánok számára, hogy Prágában rendezik a döntőt, és az O2 Aréna közönségének buzdítása nagy segítség lehet a csehek számára, akik eddig egyszer nyertek Davis-kupát, méghozzá 1980-ban, még Csehszlovákiaként. A hangulatot fokozandó, az akkori győztes négyest újra sikerült összetrombitálni a világ különböző sarkaiból, így Tomáš Šmíd, Ivan Lendl, Pavel Složil és Jan Kodeš is ott lesz a lelátón, hogy együtt szurkoljon az utódoknak.
Szintén a cseheknek kedvezhet, hogy kemény borításon rendezik majd a meccseket, a spanyolok pedig a salakon eredményesebbek - 12 éve nem veszített mérkőzést ezen a borításon a címvédő.
Amíg a csehek a másodszor, a spanyolok a hatodszor emelhetik magasba a salátástálat a 102. Davis-kupa döntője után. Három évvel ezelőtt is ez két válogatott játszotta a Dk-döntőt, akkor a spanyolok hazai pályán (Barcelonában) és Rafael Nadallal a keretben érték el azt a sikert.
(Sport TV)
102. Davis-kupa, döntő
Péntek (nov. 16.)
Stepánek–Ferrer
Berdych–Almagro
Szombat (nov. 17.)
Rosol, Minar–Granollers, López
Vasárnap (nov. 18.)
Berdych–Ferrer (ha szükséges)
Stepánek–Almagro (ha szükséges)
A Davis-kupa döntőjét a Sport2 előben közvetíti. Pénteken 16:00-tól, szombaton 14:00-tól, illetve vasárnap 13:00-tól láthatják a mérkőzéseket.