November 19-én, hétfőn 23:00-kor - National Geographic Channel
Az idegen égitestekről származó, űrhajókon titokban a Földre érkező zöld emberkékről szóló történtekkel Dunát lehet rekeszteni. Ezeket a históriákat eddig a fantázia termékeiként kezeltük, s álmunkban se gondoltuk, hogy a „magasabb politikai körökben” ügyet vetnek rájuk. A közelmúltban azonban kiderült, hogy ez mégis így van, a brit Védelmi Minisztérium 2010-ben nyilvánosságra hozott hivatalos „ufódossziéja” azt bizonyítja, hogy egyes eseteket véresen komolyan vett a londoni kormányzat.
Miféle repülő tárgy hozhatta zavarba Kelet-Angliában nemcsak a hiszékeny lakosságot, de a helyi rendőrséget, a parti őrséget, sőt még a radarkezelőket is? Milyen furcsaságot tapasztalt egy Boeing 737-es kapitánya Manchester felett? És mi látható azon a Skóciában készült videofelvételen, melynek létezését sokáig megpróbálták eltussolni a hatóságok? A Nat Geo izgalmas műsora egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ keres...
Ufók Anglia egén
Az ufók – a Bermuda-háromszöggel és a Loch Ness-i szörnnyel együtt – az emberek fantáziáját leginkább foglalkoztató rejtélyek közé tartoznak. A szemtanúkat megszólaltató és a hadsereg szerepét is firtató film az Egyesült Királyságban az elmúlt 60 évben történt észleléseket dolgozza fel a londoni Védelmi Misztérium sokáig titkosan kezelt „ufódossziéja” segítségével. Többek közt belelapozunk Winston Churchill földönkívüliekkel kapcsolatos szupertitkos feljegyzéseibe, és megismerkedünk egy kistelepüléssel is, mely felett a lakossági bejelentések alapján annyi földön kívüli jármű köröz, hogy mára a falu kiérdemelte a „wales-i Roswell” nevet.
Következő vetítés:
november 19-én, hétfőn 23:00-kor - National Geographic Channel
Ismétlések:
november 24-én, szombaton 16:00-kor - National Geographic Channel
november 26-án, hétfőn 01:00-kor - National Geographic Channel