Friss nyomozati eredmények – Eddig nem hallott szemtanúi beszámolók – Most először képernyőre kerülő amatőrfelvételek
A COSTA CONCORDIA BALESETÉNEK EGYÉVES ÉVFORDULÓJÁN A NATIONAL GEOGRAPHIC CHANNEL KÉT VADONATÚJ KÜLÖNKIADÁSBAN MUTATJA BE AZ EGÉSZ VILÁGOT SOKKOLÓ TRAGÉDIA ELŐZMÉNYEIT, LEGDRÁMAIBB PILLANATAIT ÉS VIHAROS UTÓÉLETÉT
“Ma erősebb bennünk az élet maximális kiélvezésének a vágya, mint valaha. Mert mindenkinél jobban tudjuk, hogy egyetlen másodperc alatt minden megváltozhat.”
- Bruno Bellini, a Costa Concordia egyik utasa
A Costa Concordia négyezer emberrel a fedélzetén nyugodtan siklik a koromsötét tengeren, amikor furcsa, reccsenő zaj üti meg az utasok fülét. A fények rövid pislákolás után kihunynak – majd a hajó elkezd az oldalára dőlni. Eleinte senki se tudja, hogy mi történt, a hangosbemondó azt közli az utasokkal, hogy nincsen semmi baj, csupán kisebb gondok támadtak az áramellátásban. Ennek ellenére rövidesen mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a hajón valami nagyon nincs rendben: az utasok közt gyorsan nő a feszültség, s perceken belül kitör a káosz, az imént még a fedélzeten sétálgató nászutaspárok és a medencékben pancsoló kisgyerekes családok egyik pillanatról a másikra az életükért kényszerülnek küzdeni.
A Costa Concordia balesetének egyéves évfordulóján a National Geographic Channel két vadonatúj különkiadásban mutatja be az egész világot sokkoló tragédia előzményeit, legdrámaibb pillanatait és viharos utóéletét. Míg a Costa Concordia: egy évvel később című műsor szakértőkkel készült interjúk, szemtanúk visszaemlékezései, megrendítő amatőrfelvételek, valamint a hajó feketedobozának adatai segítségével igyekszik rekonstruálni a tragédia legdrámaibb pillanatait, a Costa Concordia: egy tragédia képkockái című összeállítás teljes egészében az utasok és a legénység videóinak felhasználásával készült, s a baleset emberi aspektusára koncentrál.
A Costa Concordia: egy évvel később részletesen elénk tárja a baleset eseményeit, a zátonyra futáshoz vezető okoktól egészen a roncsok kiemelésére készített tervekig. A Costa Concordia a valaha épült egyik legnagyobb és legfényűzőbb luxus óceánjáró volt. Miként ütközhetett hát sziklának? És a megfeneklést követően a személyzet miért nem szólította fel az utasokat a hajó azonnali elhagyására? Az egzakt válaszok megtalálása és a felelősök megnevezése a bíróság dolga, ám, amint a filmből kiderül, a helyszínen készült amatőrfelvételekből és a szemtanúk beszámolóiból is sok minden kikövetkeztethető…
A Costa Concordia: egy tragédia képkockái az utasok és a mentőmunkások szemszögéből mutatja be az eseményeket. A fedélzeten készült mobiltelefonos és minikamerás amatőr felvételek minden hivatalos jegyzőkönyvnél hitelesebben tárják elénk, hogy mi történt a Costa Concordián a kikötőből való kifutástól az első mentőegységek megérkezéséig; az olasz parti őrség infravörös, a vízbe esett emberek helyzetét sötétben is megmutató éjszakai felvételei pedig a mentés hangulatát idézik meg drámai erővel.
Az epizódok tartalmából:
Costa Concordia: egy évvel később
2012. január 13-án este 9.45-kor a Costa Concordia nevű luxus óceánjáró zátonyra futott, léket kapott és felborult az olaszországi Giglio-szigetnél. A baleset következtében a fedélzeten tartózkodó 4000 utas közül 32 az életét vesztette, a tragédiát a túlélők a Titanic elsülyedéséhez hasonlították. Egy évvel a szomorú esemény után a Nat Geo filmje új bizonyítékok, valamint eddig még nem látott amatőr felvételek és szemtanúi beszámolók segítségével igyekszik rekonstruálni az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb tengeri katasztrófáját.
Bemutató: 2013. január 13-án, vasárnap este 8-kor – National Geographic Channel
Costa Concordia: egy tragédia képkockái
Ezeknek a videokameráknak egy álomnyaralás legszebb pillanatait kellett volna filmre venniük, ám helyette egy borzalmas, 32 ember életét kioltó tragédia eseményeit örökítették meg… A Nat Geo filmje az utasok megrázó amatőr felvételei segítségével mutatja meg, hogy mi történt a Costa Concordián a kikötőből való kifutástól az ütközés pillanatáig és az első mentőegységek megérkezéséig.
Bemutató: 2013. január 13-án, vasárnap este 9-kor – National Geographic Channel