A Váci NKSE-DVSC-Fórum összecsapást pénteken, 18 óra 30 perctől élőben közvetítjük!
A női kézilabda-bajnokság 14. fordulójában az éremesélyes Váci NKSE a szebb napokat is megélt, jelenleg a bentmaradásért küzdő DVSC-Fórum együttesét fogadja. A SportKlub élőben közvetíti a mérkőzést!
Semmi sem tart örökké, erről leginkább a debreceni kézilabdacsapat tagjai, szurkolói tudnának leginkább mesélni. A hajdúsági együttes néhány évvel ezelőtt még a Győr elsőszámú kihívója volt, azóta viszont kipukkadt a lufi, az „ezüstcsapat” tagja szétszéledtek, az utánpótlás pedig hiába küzd, mindössze két győzelmet tudott összehozni az idei szezonban.
A Vác ezzel szemben viszonylag stabil teljesítményt nyújtott eddig, nyolc győzelem mellett mindössze háromszor maradt pont nélkül. Gulyás István lányainak papíron kötelező a győzelem a debreceniek ellen, kiváltképp hazai pályán, ám ősszel egyáltalán nem volt sima szülés a két pont begyűjtése a Duna-partiak szempontjából. Debrecenben mindössze két góllal, 32-30-ra nyertek a váciak, akik alighanem hasonló eredménnyel most is kiegyeznének.
A Váci NKSE-DVSC-Fórum összecsapást pénteken, 18 óra 30 perctől élőben közvetítjük!