A Dzsószer fáraó által építtetett szakkarai lépcsős piramis egy 1992-es földrengés következtében kritikus állapotba került, ezért egy nemzetközi statikus csapat néhány évvel ezelőtt nekilátott az építmény megerősítésének.
A National Geographic Channel MENTSÜK MEG EGYIPTOM LEGRÉGIBB PIRAMISÁT!
című filmjéből azonban kiderül, hogy a legendás történelmi emlék helyreállításába a történelem beleszólt, s a szakembereknek a 2011-es egyiptomi forradalom miatt egy időre fel kellett függeszteniük a beomlófélben lévő sírkamra megerősítését...
A 21. század technológiájával vajon sikerül-e időben befejezni a legöregebb egyiptomi piramis restaurálását, és megmenteni az általa őrzött titkokat és kincseket?
Bemutató: 2013. február 23-án, szombaton este 7-kor – National Geographic Channel
A Kairótól délre, a sivatagban álló legendás szakkarai lépcsős piramison az elmúlt 4600 év erősen rajta hagyta a keze nyomát, ezért a műemlék már régen megérett egy alapos restaurálásra – amikor pedig 1992-ben egy pusztító földrengés oly hevesen megrázta, hogy kis túlzással egyetlen köve se maradt a helyén, az átfogó statikai felülvizsgálat és megerősítés halaszthatatlanná vált.
A munkálatok megkezdődésére ezzel együtt hosszú éveket kellett várni – egész egyszerűen azért, mert nem akadt olyan cég, mely alkalmas lett volna a hatalmas felelősséggel és potenciális életveszéllyel járó feladat elvégzésére.
A Dzsószer fáraó számára épetett nekropolisz megmentésének végül egy brit vállalkozás foghatott neki, s nem véletlenül, hisz korábban olyan patinás, világhírű épületek felújításában is részt vettek, mint a Windsori Kastély, a Buckingham Palota, vagy a Fehér Ház.
A brit cég szakemberei eleinte úgy tervezték, hogy belülről/alulról hatalmas, vízzel teli ballonokkal alátámasztják a megrogyott piramist, melyen ezt követően biztonságosan el lehet végezni a munkálatokat. Később azonban a vállalkozást vezető Peter James – a Királyi Haditengerészet korábbi korvettkapitánya – kénytelen volt változtatni a technológián. Többek közt ezt mondta a piramisról és a kockázatos munkálatokról:
“Az építmény a földrengésnek köszönhetően az összeomlás szélén állt. (…) Anélkül kellett a szerkezetet stabilizálnunk, hogy egyetlen követ is elmozdítottunk volna. (…) Eleinte azt terveztük, hogy a ballonokat vízzel töltjük meg, ám a sírkamrát alaposabban megvizsgálva utóbb rájöttünk, hogy ez nem járható út – a plafont alkotó kövek peremei annyira élesek voltak, hogy attól féltünk, hogy kilyukadnak a tömlők, és víz árasztja el a megépítése óta szárazon álló piramist. Ezért úgy döntöttünk, hogy vizestömlők helyett légzsákokat használunk a piramis aládúcolására.”
A bonyolult – és nem várt politikai fejlemények által is nehezített – munkálatok legérdekesebb pillanatait kövesse nyomon a National Geographic Channel Mentsük meg Egyiptom legrégibb piramisát című filmjében!