Februártól az RTL II-n a megszokotthoz képest korábban kezdődik a Heti Hetes. A humor nagyágyúi vasárnap este hatkor várják a nézőket.
„A 18 órai kezdés így első hallásra talán korainak tűnik, de ahogy szokták mondani, a puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez jó lesz-e nekünk vagy sem. Azért alapvetően optimista vagyok, hiszen aznap 22.30-tól lesz egy ismétlés is, így a néző eldöntheti, melyik időpont jobb neki, a korábbi vagy inkább a késő esti. Úgy vélem, a két adás közönségaránya és nézőszáma éppen ezért akár össze is adható, hiszen az kevéssé valószínű, hogy egy nap kétszer is leül valaki megnézni ugyanazt a műsort” – mondta Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője.
Növelni tudta nézőinek számát a Heti Hetes: több, mint 255 ezren követték például a január 26-i adást. A műsor egyre jobban teljesít a 18-49-es korcsoportban is, az elmúlt két hétben 4 százalék feletti közönségarányt hozott.
Ónodi György hozzátette, a vasárnapi adásban visszatér két kedvelt szereplő, Kern András és Kéri László, míg a műsor történetének 98. szereplőjét, Zalatnay Saroltát február 23-án láthatják először a nézők.