A 34 éves kaméleont selyemrojtjai az első helyre juttatták.
A heti értékeléskor Márk elmondta, hogy nagyon szeretné, ha minél több nőnek lenne ilyen nagy játék- és újítási kedve a hétköznapi öltözködésben is. Mind az öt hölgy tehát jól teljesítette a feladatot, de a hét farsangi Shopping Királynője csak egyikük lehetett. A legtöbb pontot Adél kapta, így ő az abszolút nyertes.
A világ első számú Fashion Realityjében adott 5 lány, akik élnek-halnak a vásárlásért, és egy heti feladat: meghatározott stílusban a lehető legjobban felöltözni. Erre mindössze három órájuk és limitált – mindenki számára azonos – pénzösszeg áll rendelkezésükre. A versenyben főként civil versenyzők mérik össze ízlésüket. A vásárlásban a játékosok szabad kezet kapnak, és a végén egymást is kíméletlenül pontozniuk kell. A végső szó az ország egyik legismertebb stylistjáé, Lakatos Márké lesz, akinek a kritikájától még a legvérmesebb divatőrültek kezében is megremeg a bevásárlószatyor.