Az elmúlt héthez hasonlóan ezúttal sem hagyjuk cserben a tenisz szerelmeseit, ugyanis ismét egy női tornával kedveskedünk a sportágat kedvelőknek, méghozzá Katarból. Ugyan sérülés miatt lemondta szereplését a címvédő, vasárnap Dubajban tornagyőzelmet ünneplő Simona Halep, ám ennek ellenére is tekintélyes névsorral, köztük a kétszeres győztes Victoria Azarenkával veszi kezdetét a 731 ezer dollár összdíjazású viadal.
Azarenka harmadik sikerére hajt Dohában (Reuters)
A címvédő Halep a tavalyi fináléban Angelique Kerbert győzte le nagyon magabiztos játékkal, ám idén biztosan nem lesz címvédés Dohában, miután a román hölgy sérülés miatt lemondta szereplését.
A nyolcadik helyen kiemelt, előző évben második helyen végző német klasszis azonban idén is elindul, ám nagy kérdés, hogy ezúttal meddig jut, hiszen már az első körben komoly erőpróba vár rá, ugyanis a kétszeres győztes (2012, 2013), ezúttal szabadkártyával induló Victoria Azarenka lesz az ellenfele.
Még egy pikáns párosítást tartogat az első forduló, ugyanis a vasárnap befejeződő dubaji tornán egyéniben a negyeddöntőben egymás ellen pályára lépő, míg a párosban a Babos, Mladenovic duó ellen a finálét elbukó Garbine Muguruza, Carla Suárez Navarro spanyol kettős csap össze egymással a legjobb 32 között.
Hogy ezúttal ki ülhet fel a 731 ezer összdíjazású, az első helyért 470 világranglista pontot adó katari viadal trónjára, kiderül, ha egész héten a DIGI Sporttal tartanak!
A DIGI Sport 1 elérhető a MinDig TV Extra alapcsomagjában, a DIGI Sport 2 a MinDig TV Extra AKTÍV+ csomagjában!