Három nap alatt tíz élő mérkőzés, továbbá mind a 29 találkozó legfontosabb pillanatainak összefoglalója. Ez a Sport Tv kínálata az előttünk álló hétvégén a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőiből, amely félidejéhez érkezik.
Fotó: EUROPRESS/AFP
Pénteken a C- és az E-csoportból mutatunk meg egy-egy összecsapást. Előbbiből a százszázalékos Szlovákiát üldöző, eddig egyaránt három győzelmet és egy vereséget jegyző Spanyolország és Ukrajna sevillai csatája kerül képernyőnkre. A címvédő 29 mérkőzés óta veretlen hazai pályán (25 győzelem, 4 döntetlen), legutóbbi 14 otthoni Eb-selejtezőjét pedig megnyerte. Észak-keleti szomszédunk ugyan a szlovákok elleni hazai vereséget követően kapott gól nélkül hozta legutóbbi három találkozóját, de nagy meglepetés lenne, ha ez a sorozat most folytatódna a Ramon Sanchez Pizjuanban.
Még nagyobb szenzáció lenne, ha az angol válogatott éppen a Wembleyben, Litvánia ellen rontaná el eddigi hibátlan mérlegét az Euro 2016 kvalifikációjában. Roy Hodgson gárdája 2009. október 10. óta nem kapott ki Eb- vagy vb-selejtezőn. Az Ukrajnában elszenvedett vereség óta 23 összecsapáson nem talált legyőzőre Anglia (16 győzelem, 7 döntetlen).
Szombaton már négy mérkőzéssel „támadunk”, 17:45-től és 20:30-tól a Sport1 HD-n és a Sport2 HD-n is Eb-selejtezőt láthatnak nézőink. Az A-csoportban a mostani sorozat négy százszázalékos együttesének egyike, Csehország (Anglia, Szlovákia és Izrael a másik három) a még nyeretlen Lettországot fogadja Prágában. Este pedig jön a rangadó, az Amsterdam ArenA-ból a Hollandia-Törökország mérkőzés. A két gárda a 2014-es vb-selejtezőben is összefutott, akkor mindkétszer Louis van Gaal csapata nyert 2-0-ra. Amelyik csapat most nem nyer, komoly hátrányba kerülhet a második helyért folyó csatában Izlanddal szemben, amely szombat délután Kazahsztánba látogat.
A H-csoportban kettészakadt a mezőny, Horvátország, Olaszország és Norvégia egyaránt három győzelmet jegyez eddigi négy fellépésén, előbbi kettő még nem kapott ki, így egy ponttal megelőzi az északiakat. Az 5. játéknap rangadóját Zágrábban rendezik, ahol a norvégok vendégszerepelnek. A horvátok veretlen hazai Eb-selejtezős mérlegük (21 győzelem, 7 döntetlen) megőrzésére készülnek, ha nyernek, alighanem egyenes az útjuk Franciaország felé. A csoport negyedik helyén álló Bulgária kispadján most mutatkozik majd be az új szövetségi kapitány. Ivajlo Petev sokkal nehezebb feladatot aligha kaphatott volna, az ellenfél a selejtezőkben 44 összecsapás óta veretlen (33 győzelem, 11 vereség) Olaszország lesz.
Vasárnap újabb négy meccsel zárjuk a focis hétvégét. A D-csoportban a világbajnok Németország eddig a várakozás alatt szerepel, csak harmadik helyen áll a csoportban. A Nationalelfnek természetesen kötelező a győzelem Grúziában, ahol a hazaiakat is új szakvezető, Kahaber Csadadze irányítja. Ezt követően a németeket a tabellán megelőző két együttes, Írország és Lengyelország csap össze Dublinban. A szigetországiak korábban döntetlent értek el Gelsenkirchenben, a lengyelek Varsóban le is győzték Joachim Löw csapatát.
A magyar válogatott csoportjából a Sport2 HD képernyőjére kerül az Észak-Írország-Finnország találkozó. A hazaiak három győzelemmel kezdték a sorozatot, nyertek többek között Budapesten is, legutóbb viszont kikaptak Romániában. A finnek egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereséget jegyeznek, tavaly novemberben a mieinktől is kikaptak 1-0-ra.
Végül jön Cristiano Ronaldóék mérkőzése Szerbia ellen. A mostani kvalifikációban a portugálok mindhárom eddigi találkozója egy gól esett, kétszer 1-0-ra nyertek, az albánoktól viszont hazai pályán 1-0-ra kikaptak. A szerbek viszont az utóbbi időben vendégként nem remekelnek, előző hét idegenbeli tétmeccsükből csak egyet, a Wales elleni vb-selejtezőt tudták megnyerni.
Az élő találkozók mellett természetesen megmutatjuk teljes egészében a Magyarország-Görögország mérkőzést is (vasárnap éjféltől a Sport1 HD-n), valamint mindhárom este 23 órától a Sport1 HD-n az aznapi találkozók minden fontos pillanatát, így nézőink összesen 29 meccs (a 28 selejtezőn kívül a vasárnapi tét nélküli Franciaország-Dánia mérkőzés) góljait, helyzeteit láthatják majd.
(Sport Tv)
Európa-bajnoki selejtező, 5 játéknap, élő közvetítések a Sport Tv-ben
péntek
20:30, Sport1: Spanyolország-Ukrajna
20:30, Sport2: Anglia-Litvánia
szombat
17:45, Sport1: Horvátország-Norvégia
17:45, Sport2: Csehország-Lettország
20:30, Sport1: Hollandia-Törökország
20:30, Sport2: Bulgária-Olaszország
vasárnap
17:45, Sport1: Grúzia-Németország
17:45, Sport2: Észak-Írország-Finnország
20:30, Sport1: Portugália-Szerbia
20:30, Sport2: Írország-Lengyelország
Összefoglaló mindhárom napon 23 órától a Sport1 HD-n.
A Sport 1 és a Sport 2 csatorna elérhető a MinDig TV Extra családi csomagjában!