Hétfőn délután folytatódnak a női vízilabda-bajnokság elődöntői, egészen pontosan a Dunaújváros és a Szentes folytatja, az UVSE-Centrál és a BVSC-Zugló pedig elkezdi. A DIGI Sporton az előbbi párharc második mérkőzését láthatják majd ÉLŐben 17:15-től!
Míg a két fővárosi csapat az UVSE-ben dúlt járvány miatt csak a hét első napján kezdi meg a párharcot, addig a két vidéki együttes - pestiesen szólva - már nyakig benne van a lecsóban. Nem is akármilyen meccsel indított a Dunaújváros és a Szentes pénteken!
A kőkemény, küzdelmes meccs nagy fordulatokat, szép megoldásokat és néhol indulatos pillanatokat hozott. Emlékezhetünk például Mihók Attila, az újvárosi szakvezető mérges kirohanására a mérkőzés végén. A rendkívüli fizikai csatát akkor egy góllal Bujka Barbara vezetésével a szentesiek nyerték.
A múlt héten telt hát és jó hangulat fogadta a lányokat, és várhatóan hasonló körülmények várják őket maj a Fabó Éva Sportuszodában is, ahol majd a visszavágót rendezik. Értelemszerűen a hazaiak egyenlítenének a párharcban, máskülönben a Tóth László vezette csongrádiak jutnak a fináléba.
Ugyan az első mérkőzést megelőzően már hangoztattuk, nem árt ismét leírni: a tavalyi bajnoki döntő ismétlését láthatják majd újfent a szurkolók és a tévénézők, így mindenképpen izgalmas percek várnak a minket és a meccset választókra 17:15-től!
Dunaújvárosi Főiskola - Hungerit-Szentes 17:15, ÉLŐ, DIGI Sport 1
A DIGI Sport 1 elérhető a MinDig TV Extra alapcsomagjában, a DIGI Sport 2 a MinDig TV Extra AKTÍV+ csomagjában!