Pikáns összecsapásokat láthatnak a kézilabda szerelmesei, ha a DIGI Sport 1-et választják, ugyanis közvetítjük a Leipzig-Magdeburg és a HSV-Flensburg meccseket is a Bundesliga negyedik fordulójából.
(fotó: hsvhandball.com)
Kezdésnek egy keleti derbivel kedveskedünk Önöknek. Bár Lipcsét és Magdeburgot körülbelül 120 kilométer választja csak el egymástól, a két csapat céljai között sokkal nagyobb a távolság.
A lipcsei együttes újoncként a bennmaradást tűzte ki maga elé, és kezdésnek le is győzte a HSV-t. Utána azonban a Melsungen és a Berlin ellen kikapott, így Christian Prokopnak fel kell ráznia tanítványait. A meccs esélyese azonban így is a Magdeburg, amely két győzelemmel nyitott, utána azonban a Löwentől vereséget szenvedett. A szász-anhalti csapatnak egyébként 24 év után ez lesz az első tétmeccse lipcsei ellenféllel szemben. Ez a derbi különösen érdekes lesz Stefan Kretzschmar számára, ugyanis játékosként a Magdeburggal ért el sikereket, most viszont a lipcseiek vezetőségi tagja.
A keleti derbi után északi jön, a Hamburg fogadja a Flensburgot. A hamburgiak az újonc Lipcsétől kikaptak, ám utána összeszedték magukat, és hatodik helyről várják a Flensburgot. A vendégek viszont nagyon jól kezdték a szezont, legutóbb sikerült visszavágniuk az elvesztett Szuperkupa-döntő miatt a címvédő THW Kielnek, így három meccs után százszázalékos teljesítménnyel az élen állnak.
Miután a két csapat között komoly játékosmozgás volt a nyáron, az új szerzemények számára is érdekes lesz ez a meccs. Míg René Toft Hansen, Petar Djordjics és Kentin Mahé a Hamburgból a Flensburghoz igazolt, addig Drasko Nenadics éppen az ellenkező utat járta be.
FÉRFI KÉZILABDA, BUNDESLIGA, 4. FORDULÓ
Leipzig-Magdeburg | 18:55 (ÉLŐ, DIGI Sport 1)
Hamburg-Flensburg | 20:40 (ÉLŐ, DIGI Sport 1)
A DIGI Sport 1 elérhető a MinDig TV Extra alapcsomagjában, a DIGI Sport 2 a MinDig TV Extra AKTÍV+ csomagjában!